Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház József Attila Színház

Person


Levente Török

Levente Török

karmester

Török Levente 1993-ban, zenész családban született. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (zongora- és zeneszerzés szak) elvégzése után a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol karmester szakon Mark Stringer és Yuji Yuasa, korrepetitor szakon Konrad Leitner növendéke volt. Konzervatóriumi évei során, Oberfrank Géza vezetése alatt már a…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

karmester

Török Levente 1993-ban, zenész családban született. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (zongora- és zeneszerzés szak) elvégzése után a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol karmester szakon Mark Stringer és Yuji Yuasa, korrepetitor szakon Konrad Leitner növendéke volt. Konzervatóriumi évei során, Oberfrank Géza vezetése alatt már a Magyar Állami Operaház Operastúdiójának korrepetitora volt. Operakarmesterként 2014 májusában Mozart Don Giovannijával debütált a Schönbrunni Kastélyszínházban Christoph Ulrich Meier asszisztenseként. A 2014/2015-ös szezonban a Bécsi Állami Operaház karigazgatójának asszisztenseként az akkor frissen megalapított Kórusakadémiát vezette.

Számos rangos zenei fesztivál asszisztens karmestereként, illetve korrepetitoraként dolgozott már. 2014 óta a welsi Wagner Fesztivál állandó asszisztens karmestere, ahol Ralf Weikert vezetésével többek között Wagner Lohengrinjét és Tannhäuserét készítette elő olyan neves énekesek közreműködésével, mint például Peter Seiffert vagy Lioba Braun. 2016-ban, a Fesztivál Lohengrin-vendégjátéka alkalmával, az ománi Royal Operába is eljutott. 2017 márciusában, a Baden-badeni Ünnepi Játékok keretében Sir Simon Rattle-lel a Tosca produkció korrepetitoraként dolgozott együtt, illetve ugyanez év őszén Teodor Currentzis asszisztense volt a Bohéméletben.

Török Levente 2015 és 2018 között a Regensburgi Színház vezénylő korrepetitora volt, ahol számos saját betanítása mellett (Künneke: Der Vetter aus Dingsda, balett- és gyermekprodukciók) több mint száz repertoár-előadást vezényelt olyan darabokból, mint például az Álarcosbál, Hamupipőke vagy a Così fan tutte.

2018 ősze óta az Ulmi Színház első karmestere, ahol ebben a szezonban többek között a Lammermoori Lucia, A bolygó hollandi, a Jancsi és Juliska, a My Fair Lady és a Der Vetter aus Dingsda karmestereként lép fel.

2019 áprilisában Kodály Háry Jánosával debütál a Magyar Állami Operaházban.

Anton Gerzenberg és a Miskolci Szimfonikus Zenekar / FELFEDEZÉSEK – Ifjú géniuszok, klasszikus zenek

Anton Gerzenberg és a Miskolci Szimfonikus Zenekar / FELFEDEZÉSEK – Ifjú géniuszok, klasszikus zenek

Müpa
  • Vezényel
Hunyadi László

Hunyadi László

Magyar Állami Operaház
  • Dirigent
Íphigeneia Tauriszban

Íphigeneia Tauriszban

Magyar Állami Operaház
  • Dirigent
Tosca

Tosca

Magyar Állami Operaház
  • Dirigent

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.