Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház József Attila Színház

Artyści


Tamás Muhari

Tamás Muhari

Ur.: 1983. október 13.

Színész, táncos.

A gimnáziumot biokémia szakon végezte, ám az énekesi pálya jobban vonzotta. Szegeden jazzéneket tanult, valamint tagja volt a Liszt Ferenc felnőtt vegyeskarnak. Nagyon szeret táncolni, melyet bizonyít az is, hogy akrobatikus rock'n'roll-ozott, néptáncolt és jazzbalettet is tanult. 17 évesen vették fel a Budapesti Operettszínház Pesti…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Színész, táncos.

A gimnáziumot biokémia szakon végezte, ám az énekesi pálya jobban vonzotta. Szegeden jazzéneket tanult, valamint tagja volt a Liszt Ferenc felnőtt vegyeskarnak. Nagyon szeret táncolni, melyet bizonyít az is, hogy akrobatikus rock'n'roll-ozott, néptáncolt és jazzbalettet is tanult. 17 évesen vették fel a Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Musical Stúdiójába. Időközben egy év halasztást kért, mert akkoriban az orvosi egyetemre felvételizett. Ám az éneklés, a színpad jobban vonzotta, mint az orvosi műszerek. A tanulásról azonban nem tett le, tervei közt szerepel az ELTE magyar szakának elvégzése. A színház mellett a Zserbó együttes tagja.

Színházi munkáiból:
2009 Made in Broadway ének
2008 Musical est - előadó
005 Jövőre, Veled, Itt! - további szereplő (Bemutató 2005. december 10.)
2004 Atlantis - az elveszett világ nyomában... - tánckar (Bemutató 2004. március 26.)
2003 A bolyongó - tánc (Bemutató 2003. május 16.)
2002 West Side Story - színész (Bemutató 2002. október 4.)

Tíz éve ragyogunk

Tíz éve ragyogunk

Budapesti Operettszínház
  • Aktor

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.