Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház József Attila Színház

Artyści


Kálmán Suha

Kálmán Suha

Suha Kálmán már a születésétõl kezdve ismerkedett a zenével és a hangszerekkel: cimbalommal kezdte, majd hegedűvel és nagybõgővel folytatta. Ezután jött a gitár és a saxofon.

Az 1965-'70. közötti idõben az un. hazai "nagy generáció" szinte valamennyi hírességével zenélt. 1970-'86-ig járta a világot mint zenész: játszott világhírességekkel…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Suha Kálmán már a születésétõl kezdve ismerkedett a zenével és a hangszerekkel: cimbalommal kezdte, majd hegedűvel és nagybõgővel folytatta. Ezután jött a gitár és a saxofon.

Az 1965-'70. közötti idõben az un. hazai "nagy generáció" szinte valamennyi hírességével zenélt. 1970-'86-ig járta a világot mint zenész: játszott világhírességekkel is, mint: Ed Tigpen (Oscar Peterson dobosa), J. Andersen, a jazz élet egyik kivló bõgõse, Janne Sefferson a Jazz-Rock gitáros hatalmassága.

1986-ban úgy döntött, hogy ideje ritkítani a jövés-menést, azóta többnyire itthon dolgozik. Szerzõként, hangszerelõként és szövegíróként is kap felkéréseket. Több zenekarban oszlopos tagként mûködött, sőt még a színházi műfaj sem idegen számára.


SZÍNHÁZI MUNKÁI:

Ábel színész
bemutató: 2000. október 1. Soproni Petőfi Színház

Érints meg! zene
bemutató: Száguldó Orfeum

Film világsikerek színpadon - Horgász a pácban

színész, zene
bemutató: 2003. február 8. IBS Színpad

Folytassa Svejk! színész
bemutató: 2007. november 10. IBS Színpad

Mirandolina, Te drága színész
bemutató: 2006. július 20. Kisvárdai Várszínház

Paudits est közreműködő
bemutató: 2004. október 22. Madách Színház

REJTŐsködők - P. Howard szellemének felizézése zenei szerkesztő, "gőzreműködő"
bemutató: 2001. december 16. Soproni Petőfi Színház

Svejk vagyok színész
bemutató: IBS Színpad

Vadmadár színész
bemutató: Óbudai Kulturális Központ

A CSÚNYA LÁNY kisoperett 3 felvonásban

A CSÚNYA LÁNY kisoperett 3 felvonásban

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Zenei átdolgozás
ASZFALTMUZSIKUSOK

ASZFALTMUZSIKUSOK

Turay Ida Színház
  • Max Krombacher, vak bőgős
Jónás könyve

Jónás könyve

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Aktor
Operettfesztivál - Móricz Zsigmond: Sári bíró  - zenés vígjáték két részben -

Operettfesztivál - Móricz Zsigmond: Sári bíró - zenés vígjáték két részben -

Hagymaház
  • Tarcali koma
Paul Schurek UTCAZENÉSZEK

Paul Schurek UTCAZENÉSZEK

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Max Krombacher, vak bőgős
Sári bíró

Sári bíró

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Tarcali koma
SÁRI BÍRÓ

SÁRI BÍRÓ

Turay Ida Színház
  • Tarcali koma
Sári bíró

Sári bíró

Turay Ida Színház
  • Tarcali koma
Sári Bíró

Sári Bíró

Pólus Film-Színház
  • A zenekar: Tarcali koma
Svejk vagyok

Svejk vagyok

Turay Ida Színház
  • Aktor
Svejk vagyok

Svejk vagyok

Budaörsi Latinovits Színház
  • Palivec, kocsmáros
SVEJK VAGYOK

SVEJK VAGYOK

Turay Ida Színház
  • Zenész
SVEJK VAGYOK

SVEJK VAGYOK

Turay Ida Színház
  • Zenész
Svejk vagyok

Svejk vagyok

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Palivec, kocsmáros
SVEJK VAGYOK - Mikó István

SVEJK VAGYOK - Mikó István

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Palivec, kocsmáros
Udvarszínház - Vadmadár

Udvarszínház - Vadmadár

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Toto, kocsmáros
UDVARSZÍNHÁZ-Jónás könyve

UDVARSZÍNHÁZ-Jónás könyve

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Szereplő
Utcazenészek

Utcazenészek

Turay Ida Színház
  • Max Krombacher, vak bőgős
Vadmadár - zenés életkép

Vadmadár - zenés életkép

Óbudai Kultúrális Központ
  • Toto, kocsmáros
Vadmadár - zenés életképek-

Vadmadár - zenés életképek-

Kölcsey Központ
  • Toto a kocsmáros
Zuglói Nyári Színház 2017. / Hasek-Mikó: Svejk

Zuglói Nyári Színház 2017. / Hasek-Mikó: Svejk

Általános 2
  • Palivec, kocsmáros

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.