Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház József Attila Színház

Artist


János Bándi
2

János Bándi

Magánénekes / tenor

Tanulmányai:
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Révhegyi Ferencné tanítványaként,1981-ben szerzett diplomát. Már főiskolás korában, a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasaként fellépett kisebb szerepekben a színházban, ahol Rossini: Hamupipőke című operájának Ramiro hercegeként aratta első jelentős sikerét.

1981-ben szerződtette az Operaház, amelynek 1987-ig…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Magánénekes / tenor

Tanulmányai:
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Révhegyi Ferencné tanítványaként,1981-ben szerzett diplomát. Már főiskolás korában, a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasaként fellépett kisebb szerepekben a színházban, ahol Rossini: Hamupipőke című operájának Ramiro hercegeként aratta első jelentős sikerét.

1981-ben szerződtette az Operaház, amelynek 1987-ig volt tagja, azóta szabadúszó. Pályája kezdetén lírai tenor szerepeket énekelt, később fokozatosan áttért a hőstenor szerepkörre.

Főbb szerepei:
Hermann (Csajkovszkij: Pikk dáma), Canio (Leoncavallo: Bajazzók), Turiddu (Mascagni: Parasztbecsület), Kalaf (Puccini: Turandot), Manrico (Verdi: A trubadúr), Radames (Verdi: Aida), Otello (Verdi: Otello).

Előadásai:

- Fidelio
- Bánk bán - ősváltozat
- A szicíliai vecsernye
- Pikk dáma
- Bánk bán
- A trubadúr
- Otello

Erkel: Bánk Bán

Erkel: Bánk Bán

Magyar Állami Operaház
  • Bánk bán
G.Verdi: A Trubadúr / Il trovatore

G.Verdi: A Trubadúr / Il trovatore

Magyar Állami Operaház
  • Manrico
Janácek: Jenufa

Janácek: Jenufa

Magyar Állami Operaház
  • Laca Klemen
L. van Beethoven: FIDELIO

L. van Beethoven: FIDELIO

Magyar Állami Operaház
  • Florestan
P. Mascagni: Parasztbecsület; Bajazzók

P. Mascagni: Parasztbecsület; Bajazzók

Magyar Állami Operaház
  • Turiddu
R. Wagner: Tannhäuser

R. Wagner: Tannhäuser

Magyar Állami Operaház
  • Tannhäuser
Verdi: Otello

Verdi: Otello

Magyar Állami Operaház
  • Otello

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.