Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház József Attila Színház

Umelec


Boglárka Bakos

Boglárka Bakos

Narodenie: Budapesten, 2002. március 7.

Albertfalván él mérnök szüleivel és két lánytestvérével. A Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulója.
7 évesen felvételt nyert a Don Bosco gyermek-musical társulatba, melynek jelenleg is tagja. 2010-től a Múzsák Társulat produkcióiban is szerepel. Ugyanebben az évben kapta meg első nagyszínpadi szerepét: A muzsika…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Albertfalván él mérnök szüleivel és két lánytestvérével. A Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulója.
7 évesen felvételt nyert a Don Bosco gyermek-musical társulatba, melynek jelenleg is tagja. 2010-től a Múzsák Társulat produkcióiban is szerepel. Ugyanebben az évben kapta meg első nagyszínpadi szerepét: A muzsika hangja című musicalben Trapp kapitány legkisebb gyermekét, Gretlt alakította. Azóta – a legidősebb lány, Liesl kivételével – az összes lánygyermek szerepét eljátszhatta már. A színház mellett a tánc a másik szenvedélye.

Díjai:
XXII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (2013) – Arany minősítés
XXIV. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (2015) – Arany minősítés

A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:
LOUISE (R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja)

További fontos szerepei:
GRETL, MARTA, BRIGITTE, LOUISE (R. Rodgers – O.Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja – Budaörsi Latinovits Színház – Múzsák Társulat)
GYERMEK, CIGÁNYLÁNY (Forgách András: Legyetek jók, ha tudtok! – Budaörsi Latinovits Színház – Múzsák Társulat)
MÁRIS (Poós Miklós – Kal Pintér Mihály: Melyiket a kilenc közül? – Gózon Gyula Kamaraszínház – Múzsák Társulat)
SUGÁR ANNA (Cs. Szabó Virág – Izsó Angelika – Barta Ildikó: Mandralínia)

A muzsika hangja

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • LOUISE
Melyiket a 9 közül?

Melyiket a 9 közül?

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Máris
Melyiket a kilenc közül?

Melyiket a kilenc közül?

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Máris
Múzsák Társulat: A muzsika hangja - musical / Oscar Hammerstein: A muzsika hangja

Múzsák Társulat: A muzsika hangja - musical / Oscar Hammerstein: A muzsika hangja

Általános
  • LUJZA
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

Pesti Magyar Színház.
  • TRAPP KAPITÁNY GYERMEKE: LOUISE

Ponuky


Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.