Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház József Attila Színház

művész


Váczi Eszter

Váczi Eszter

Született: 1976. július 3.

Énekes, dzsesszénekesnő.

Váczi Eszter a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában kezdte el zenei tanulmányait. Itt a mindennapi éneklés mellett klasszikus zongorát is tanult hét éven keresztül. Tagja volt az iskola kórusának, amely egyben az ország egyik legelismertebb énekkara. Gimnáziumi évei alatt már megszületett benne az a feltétlen…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Énekes, dzsesszénekesnő.

Váczi Eszter a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában kezdte el zenei tanulmányait. Itt a mindennapi éneklés mellett klasszikus zongorát is tanult hét éven keresztül. Tagja volt az iskola kórusának, amely egyben az ország egyik legelismertebb énekkara. Gimnáziumi évei alatt már megszületett benne az a feltétlen vonzalom, amely végül egyenes irányt mutatott számára, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-ének szakára jelentkezzen. 2001-ben szerzett művész és tanári diplomát. A főiskola első évének nyarán beválasztották a mindössze két évig működő, de annál nagyobb sikereket magáénak tudható Jazz+Az nevű formációba, melyet Dés László és Geszti Péter vezetett. A formációnak köszönhetően egy színpadon állhatott a magyar jazz-élet számos kiemelkedő muzsikusával. Ugyancsak a főiskolai évek alatt ismerkedett meg azokkal a zenészekkel, akik meghatározó kollégái lettek két fő formációjában, a Váczi Eszter Quartetben, és a Váczi Eszter és a Szörpben. Miután jazzkvartettje megjelentette első saját szerzeményekből álló anyagát – megteremtve ezzel egy kifejezetten rájuk jellemző arculatot –, egyre kevesebb közreműködést vállalt korábbi formációiban, így a Szörpben is. Állandó tagként jelenleg csak a saját zenekarában énekel, meghívott vendégként azonban gyakran fellép más zenészek, zenekarok felkérésére is.

Jazzkvartettje 2002-ben alakult, és műsorukat éveken át a jazz standard irodalom sokak által feldolgozott darabjai alkották. Majd 2009-ben, amikor megtalálták végre egyéni hangjukat, arra az elhatározásra jutottak, hogy önálló, saját szerzeményekből álló anyaggal rukkolnak elő, amely két és fél év leforgása alatt elérte a jazz kategóriában igen ritka platinalemez fokozatot. Vissza hozzád című első albumukat 2011-ben követte Eszter kertje című második lemezük, amelyen még inkább sikerült elmélyíteni a rájuk jellemző stílusjegyeket. Ennek a lemeznek a felvételei során csatlakozott hozzájuk  ötödik állandó tagként Schneider Zoltán gitáros, így ettől a ponttól a zenekar új neve Váczi Eszter és a Quartet. Eddig megjelent mindkét albumuk jelölést kapott a Fonogram magyar zenei díj, az év legjobb hazai jazz albuma kategóriában.

A Váczi Eszter és a Quartet tagjai:
Gátos Iván – zongora
Schneider Zoltán – gitár
Gátos Bálint – basszusgitár
Mike Zsolt – dob
Váczi Eszter – ének

Bár az énekesnő szakmai életének java részét a kvartettjével való munka, koncertek, zeneszerzés és harmadik albumuk előkészületei teszik ki, tervei között szerepel egy másfajta zenei világgal való találkozás is.

Behumi Dóri, Kozma Orsi és Váczi Eszter purimi koncertje

Behumi Dóri, Kozma Orsi és Váczi Eszter purimi koncertje

Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
  • Közreműködik
CSILLAGSZÓRÁS - Geszti Péter koncertestje, Vendég: Váczi Eszter és Wunderlich József

CSILLAGSZÓRÁS - Geszti Péter koncertestje, Vendég: Váczi Eszter és Wunderlich József

Müpa
  • ének / vocals
Geszti Produkció

Geszti Produkció

Concertplus
  • Énekesnő
Geszti: Létvágy lemezbemutató koncertshow

Geszti: Létvágy lemezbemutató koncertshow

Etalon Produkció Kft.
  • Énekesnő
JAZZ+AZ koncert

JAZZ+AZ koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Dzsesszénekesnő
Jazzy Live-Váczi Eszter & Quartet

Jazzy Live-Váczi Eszter & Quartet

Budapest Music Center
  • Énekesnő
Lesz majd úgy | VÁCZI ESZTER és a QUARTET koncertje

Lesz majd úgy | VÁCZI ESZTER és a QUARTET koncertje

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dzsesszénekesnő, előadóművész, Artisjus-díjas szövegíró.
Luz Casal koncert - vendég: Váczi Eszter & Quartet

Luz Casal koncert - vendég: Váczi Eszter & Quartet

Belvárosi Színház
  • Dzsesszénekesnő, előadóművész.
Pop, swing & soul: Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter

Pop, swing & soul: Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Énekesnő
Pop, swing & soul: Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter

Pop, swing & soul: Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Dzsesszénekesnő, előadóművész.
Pop, swing & soul: Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter

Pop, swing & soul: Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Énekes előadóművész
VABADABA - Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel

VABADABA - Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel

GAG Management Kft.
  • Dzsesszénekesnő, előadóművész.
VABADABA - Geszti Péter koncert-estje Váczi Eszterrel

VABADABA - Geszti Péter koncert-estje Váczi Eszterrel

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Dzsesszénekesnő, előadóművész.
VABADABA Geszti koncert-est Váczi Eszterrel

VABADABA Geszti koncert-est Váczi Eszterrel

Belvárosi Színház
  • Dzsesszénekesnő, előadóművész.
VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel

VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel

Általános
  • Dzsesszénekesnő, előadóművész.
VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel

VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel

Általános
  • Dzsesszénekesnő, előadóművész.
VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel

VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Dzsesszénekesnő, előadóművész.
VABADABA – Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel

VABADABA – Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel

Szegedi Nemzeti Színház
  • Dzsesszénekesnő, előadóművész.
Váczi Eszter & Quartet

Váczi Eszter & Quartet

Budapest Music Center
  • ének / voice
Zeneünnep - Pop, swing, klezmer - Szűcs Gabi, Falusi Mariann és Váczi Eszter közös koncertje

Zeneünnep - Pop, swing, klezmer - Szűcs Gabi, Falusi Mariann és Váczi Eszter közös koncertje

Zsidó Művészeti Napok
  • Énekes

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!