Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház József Attila Színház

művész


Ujvári Gergely
4

Ujvári Gergely

Magánénekes (tenor).

Kárpátalján született 1985-ben. A Nyíregyházi Egyetemen szerzett diplomát német-rajz szakos tanárként, énektanulmányait pedig magánúton végezte. A fiatal tenor a Magyar Állami Operaház Kórusában kezdte a pályafutását 2012-ben, majd kisebb szerepekben is feltűnt, 2014-ben pedig a János vitéz főszerepét énekelte. Azóta a közönség több szerepben is…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Magánénekes (tenor).

Kárpátalján született 1985-ben. A Nyíregyházi Egyetemen szerzett diplomát német-rajz szakos tanárként, énektanulmányait pedig magánúton végezte. A fiatal tenor a Magyar Állami Operaház Kórusában kezdte a pályafutását 2012-ben, majd kisebb szerepekben is feltűnt, 2014-ben pedig a János vitéz főszerepét énekelte. Azóta a közönség több szerepben is láthatta, többek között Fadinard (A florentin kalap), Cecco (Élet a holdon), Cornwall (Lear), Basilio (Figaro házassága).

Főbb szerepei:
Kacsóh: János Vitéz – János vitéz
Donizetti: Szerelmi bájital – Nemorino
Kodály: Székely fonó – Fiatal legény
Nino Rota: A florentin kalap – Fadinard
Haydn: Élet a holdon – Cecco
Reimann: Lear – Cornwall hercege
Mozart: Figaro házassága – Basilio, don Curzio
Puccini: A Nyugat lánya – Trin, az aranyásó
Gershwin: Porgy és Bess – Robbins
 

A bűvös szekrény

A bűvös szekrény

Magyar Állami Operaház
  • Hasszán
A halott város

A halott város

Magyar Állami Operaház
  • Victorin
A kormányzó

A kormányzó

Magyar Állami Operaház
  • Tonuelo
A Nyugat lánya

A Nyugat lánya

Magyar Állami Operaház
  • Trin, aranyásó
A varázsfuvola

A varázsfuvola

Magyar Állami Operaház
  • Fiatal pap
Bach / Mozart / Stravinsky - Óbudai Danubia Zenekar

Bach / Mozart / Stravinsky - Óbudai Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Pásztor
Élet a Holdon

Élet a Holdon

Magyar Állami Operaház
  • Cecco
Figaro lakodalma

Figaro lakodalma

Magyar Állami Operaház
  • Basilio
Háború és béke

Háború és béke

Magyar Állami Operaház
  • Francia abbé / Beausset úr / French abbot / Monsieur Beausset
Josephine császárné

Josephine császárné

Magyar Állami Operaház
  • Hippolyte Charles
Lammermoori Lucia

Lammermoori Lucia

Magyar Állami Operaház
  • Normanno
Nabucco

Nabucco

Magyar Állami Operaház
  • Abdallo
OperaTour - GÖRÖG/GRE

OperaTour - GÖRÖG/GRE

Magyar Állami Operaház
  • Egyéb
OperaTour - OLASZ/ITA II.

OperaTour - OLASZ/ITA II.

Magyar Állami Operaház
  • Színész
OperaTour - SPANYOL/SPA - II.

OperaTour - SPANYOL/SPA - II.

Magyar Állami Operaház
  • Egyéb
Parázsfuvolácska

Parázsfuvolácska

Magyar Állami Operaház
  • Tamino
Parázsfuvolácska - BABZSÁK helyek

Parázsfuvolácska - BABZSÁK helyek

Magyar Állami Operaház
  • Tamino
Porgy és Bess

Porgy és Bess

Magyar Állami Operaház
  • Robbins
Porgy és Bess

Porgy és Bess

Magyar Állami Operaház
  • Robbins
Székely fonó

Székely fonó

Magyar Állami Operaház
  • Fiatal legény
Székely fonó

Székely fonó

Magyar Állami Operaház
  • Fiatal legény
Tannhäuser

Tannhäuser

Magyar Állami Operaház
  • Heinrich
Traviata

Traviata

Magyar Állami Operaház
  • Gastone
Traviata

Traviata

Magyar Állami Operaház
  • Gastone
Traviata

Traviata

Magyar Állami Operaház
  • Gastone

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!