Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház József Attila Színház

művész


Lukácsházi Győző
2

Lukácsházi Győző

Született: 1953 09. 06.

Zenei elkötelezettségét Dunaújvárosban szerezte, ahol egy Kodály Zoltán által rendszeresen látogatott iskolába, a Móricz Zsigmond Zenei Általános Iskolába járt. Előbb csellózni, később tubázni tanult. A két hangszert párhuzamosan vitte középiskolás korában, amelynek helyszíne a győri Liszt Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskola volt. A Zeneakadémiára tubával került, ahol 1979-ben szerezte tuba-kamaraművész és…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Zenei elkötelezettségét Dunaújvárosban szerezte, ahol egy Kodály Zoltán által rendszeresen látogatott iskolába, a Móricz Zsigmond Zenei Általános Iskolába járt. Előbb csellózni, később tubázni tanult. A két hangszert párhuzamosan vitte középiskolás korában, amelynek helyszíne a győri Liszt Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskola volt. A Zeneakadémiára tubával került, ahol 1979-ben szerezte tuba-kamaraművész és tanári diplomáját.

Játszott a Magyar Állami Operaház zenekarában, tagja volt a Vám- és Pénzügyőrség Zenekarának, majd 1983-tól a Budapest Ragtime Band vezetője lett. Ezt követően a Magyar Rádió szerkesztőjeként dolgozott, ahol később a Könnyűzenei Produkciós Szerkesztőség vezetője lett. Rádiós szerkesztő és műsorvezetői munkái között találjuk a Verkli és a Világzene Magazin című műsorokat, a Bartók Rádióban vezette a Muzsikáló Reggelt, majd elindult a mai napig is tartó Tóbiás matiné, valamint a Partitúra című, gyerekeknek szóló játékos ismeretterjesztő sorozata.

Fő tevékenységének mindemellett a Bonbon matinék szerkesztését és műsorvezetését tartja. A BonBon Matiné egy független kulturális műsorsorozat, mely évadonként átlagosan 150 előadással bír, így nézőszáma a 35-40 ezer főt is meghaladja, melynek 70%-a 4-12 éves gyermek. Mindezt úgy éri el, hogy semmilyen normatív támogatásban nem részesül. Ezzel az egyik legsikeresebb gyermekeknek szóló országos terjesztésű előadássorozat a kulturális kínálatban. Az eltelt évek alatt a műsorfolyam egyre gazdagodott és azóta is folyamatosan terjeszkedik Budapesten és vidéken egyaránt. A BonBon Matiné alapvető célja a kortárs és klasszikus kultúra megkedveltetése és megismertetése a gyerekekkel, elsősorban zenei produkciókon keresztül. Rendszeresen ad programot Budapesten az IBS Színpadon, a MÜPÁ-ban, a Millenárison, a Marcziban, a Klebelsberg Kultúrkúriában, Békásmegyeren, a Magyar Rádióban, csakúgy mint vidéken Szentendrén, Jászberényben, Dunakeszin, Budakeszin, Gödöllőn, Százhalombattán, Dunaújvárosban és még számos további helyszínen. A BonBon Matiné az elmúlt 15 évben több ezer gyereket vezetett be a koncerttermek világába a legrangosabb zenei produkciókon keresztül. Olyan művészek lépnek és léptek fel műsorain, mint az MR Szimfonikusok, az Operaház énekesei, Eckhardt Gábor, a Budapest Klezmer Band, a Kaláka Zenekar és még több mint 200 fellépő a 15 év során. Előadásainak színesítésére többek között kortárs zeneszerzőktől rendel darabokat, néhánynak szövegírójaként is szerepel (Tuba Tóbiás, Három Kismalac, Tigrismese, János és Júlia stb.).

A kiskakas gyémánt félkrajcára  A béka és az ökör

A kiskakas gyémánt félkrajcára A béka és az ökör

Veszprémi Petőfi Színház
  • Mesélő, műsorvezető
A kiskakas gyémánt félkrajcárja, a béka és az ökör

A kiskakas gyémánt félkrajcárja, a béka és az ökör

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mesélő, műsorvezető
Árgyélus királyfi – A BonBon Matiné előadása / MINIMATINÉ

Árgyélus királyfi – A BonBon Matiné előadása / MINIMATINÉ

Müpa
  • mesélő
Bon Bon Matiné -  Codex Régizene Együttes

Bon Bon Matiné - Codex Régizene Együttes

MOMkult
  • Egyéb
Bon Bon Matiné - BA-LU EUfórikusok - A kiskakas gyémánt félkrajcárja, A béka és az ökör

Bon Bon Matiné - BA-LU EUfórikusok - A kiskakas gyémánt félkrajcárja, A béka és az ökör

MOMkult
  • Egyéb
Bon Bon Matiné - BA-LU EUfórikusok - Ludas Matyi

Bon Bon Matiné - BA-LU EUfórikusok - Ludas Matyi

MOMkult
  • Egyéb
Bon Bon Matiné - Mikulás kesztyűje (Interaktív zenés mesejáték)

Bon Bon Matiné - Mikulás kesztyűje (Interaktív zenés mesejáték)

MOMkult
  • Egyéb
Bon Bon Matiné - Szerencsés János

Bon Bon Matiné - Szerencsés János

MOMkult
  • Egyéb
Bon Bon Matiné - Ventoscala Sinfonietta #Jancsi és Juliska#

Bon Bon Matiné - Ventoscala Sinfonietta #Jancsi és Juliska#

MOMkult
  • Egyéb
BonBon Matiné  - Rigócsőr király

BonBon Matiné - Rigócsőr király

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Játékmester
BonBon Matiné - BA-LU EUfórikusok: A kiskakas gyémánt félkrajcárja, A béka és az ökör

BonBon Matiné - BA-LU EUfórikusok: A kiskakas gyémánt félkrajcárja, A béka és az ökör

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Mesélő, műsorvezető
BonBon Matiné - BA-LU EUfórikusok: Ludas Matyi

BonBon Matiné - BA-LU EUfórikusok: Ludas Matyi

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Benedek Elek népmeséjét átdolgozta
BonBon Matiné - Ventoscala Sinfonietta – Jancsi és Juliska

BonBon Matiné - Ventoscala Sinfonietta – Jancsi és Juliska

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Műsorvezető, mesélő
CSENGŐ- BONGÓ SOROZAT: Négy kézzel feketén-fehéren című hangszerismertető Koncert

CSENGŐ- BONGÓ SOROZAT: Négy kézzel feketén-fehéren című hangszerismertető Koncert

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Műsorvezető
Dobszay-Meskó Ilona – Tarr Ferenc: FEHÉRLÓFIA

Dobszay-Meskó Ilona – Tarr Ferenc: FEHÉRLÓFIA

Danubia Zenekar
  • Mesélő
Irodalmi villásreggeli zongorával és versekkel

Irodalmi villásreggeli zongorával és versekkel

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Főpincér és házigazda
Jancsi és Juliska - Kalandra fül! - Óbudai Danubia Zenekar

Jancsi és Juliska - Kalandra fül! - Óbudai Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Mesélő
MARCZI MUZSIKA BÉRLET

MARCZI MUZSIKA BÉRLET

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • A sorozat szerkesztője, moderátora
MARCZI MUZSIKA BÉRLET 2019/20

MARCZI MUZSIKA BÉRLET 2019/20

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Házigazda
MARCZI MUZSIKA – ÁRGYÉLUS KIRÁLYFI

MARCZI MUZSIKA – ÁRGYÉLUS KIRÁLYFI

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Házigazda, mesélő
Péter és a farkas

Péter és a farkas

Veszprémi Petőfi Színház
  • Műsorvezető
Rigócsör király

Rigócsör király

Veszprémi Petőfi Színház
  • Játékmester
Szerencsés János / BonBon matiné

Szerencsés János / BonBon matiné

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mesélő
Üsd, vágd, nem apád! Minimatiné

Üsd, vágd, nem apád! Minimatiné

Müpa
  • Műsorvezető
Zenét hallgat a család - Ludas Matyi

Zenét hallgat a család - Ludas Matyi

Hírös Agóra
  • Narrátor

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!