Ugrás a tartalomhoz
József Attila Színház József Attila Színház

művész


Imre  Sebastian Zsolt

Imre Sebastian Zsolt

Született: október 7.

Születési hely: Nagyvárad

Tanulmányai: Fiatal Színházművészetért Alapítvány Színiiskolája, Békéscsaba

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Alan Menken: A Szépség és a Szörnyeteg - Gaston
   
Zeneszeretete diákként a Békéscsabai Színi Stúdióhoz vezette, majd jelentkezett a szintén békéscsabai Fiatal Színházművészetért Alapítvány színiiskolájába, amelyet 2000-ben végzett…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Születési hely: Nagyvárad

Tanulmányai: Fiatal Színházművészetért Alapítvány Színiiskolája, Békéscsaba

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Alan Menken: A Szépség és a Szörnyeteg - Gaston
   
Zeneszeretete diákként a Békéscsabai Színi Stúdióhoz vezette, majd jelentkezett a szintén békéscsabai Fiatal Színházművészetért Alapítvány színiiskolájába, amelyet 2000-ben végzett el. Még színiiskolai évei alatt tagja volt a Magyar Televízióban Takács Vera szerkesztésében létrejött Nekem nyolc című ifjúsági műsornak.

2001-től a Budapesti Operettszínház Musical Együttesének tagja. Állandó kisebb szerepei mellett több főszerepet is játszik: Rómeó és Júlia (Escalus, Verona hercege, Lőrinc barát), A Szépség és a Szörnyeteg (Gaston), Menyasszonytánc (Jonel), Oltári srácok (Luke), Abigél (Kalmár tanár úr).

Szereti a finom borokat. Hobbija a horgászat és az íjászat.

21/22 Vadak Ura

21/22 Vadak Ura "The covenant"

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Bódog, Balkó farkasvezér fia; Kafa, Hektor medvezér fia
A Fejedelem

A Fejedelem

Szarvasi Vízi Színház
  • Albert
A fejedelem

A fejedelem

Gárdonyi Géza Színház
  • Albert
A Szépség és a Szörnyeteg

A Szépség és a Szörnyeteg

Budapesti Operettszínház
  • Gaston
ABIGÉL

ABIGÉL

Thália Színház
  • Kalmár tanár úr, osztályfőnök
Abigél - musical

Abigél - musical

Budapesti Operettszínház
  • Kalmár tanár úr - osztályfőnök
Abigél - musical

Abigél - musical

Budapesti Operettszínház
  • Kalmár tanár úr - osztályfőnök
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Budapesti Operettszínház
  • Henry, Archibald, Pomerol
Balásy Szabolcs-Horváth Krisztián-Moravetz Levente; Hunyadi 1456

Balásy Szabolcs-Horváth Krisztián-Moravetz Levente; Hunyadi 1456

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Kapisztrán
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - az Operettvilág Együttes produkciója

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - az Operettvilág Együttes produkciója

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Színész
Elisabeth

Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Batthyány Elemér gróf
Elisabeth

Elisabeth

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Batthyány Elemér gróf
HUNYADI 1456

HUNYADI 1456

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Kapisztrán
Lévay-Kunze: ELISABETH

Lévay-Kunze: ELISABETH

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Batthyány Elemér gróf
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Jonel
OLTÁRI SRÁCOK

OLTÁRI SRÁCOK

Thália Színház
  • Luke
Oltári srácok

Oltári srácok

Budapesti Operettszínház
  • Luke
Robin Hood

Robin Hood

Szarvasi Vízi Színház
  • Szerzetes
Rudolf

Rudolf

Budapesti Operettszínház
  • Edward, walesi herceg
Szentivánéji álom - musical

Szentivánéji álom - musical

Budapesti Operettszínház
  • Hegedűs
Vadak ura

Vadak ura

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kafa, Hektor medvezér fia; Bódog, Balkó farkasvezér fia
Vadak Ura - The COVENANT családi musical

Vadak Ura - The COVENANT családi musical

Általános
  • Kafa, Hektor medvezér fia; Bódog, Balkó farkasvezér fia
VADAK URA – The Covenant

VADAK URA – The Covenant

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kafa, Hektor medvezér fia; Bódog, Balkó farkasvezér fia

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!